Részlet Olosz Katalin: Szabó Sámuel és a Vadrózsapör című tanulmányából:
Árucseréről s az azt megelőző sajátos munkafolyamatról tudósít egy másik dolgozat is, melynek különös jelentőséget az ad, hogy szerzője Tirnován Sándor görög-katolikus román diák, ki a marosvásárhelyi református kollégiumban tanult. Dolgozat a tutajozásról címen szülőföldje népének legfontosabb megélhetési forrásáról írt magyar dolgozat. A Szászrégen környéki, felfalusi román fiú a Maros felső folyásának vidékén élő hegyvidéki román emberek nehéz, veszélyekkel teli munkájáról írt, arról, hogy ősszel-télen miként vágják a tutajnak való fát, készítik elő a gerendákat szállításra, hordják le a Maros mellé hogy a jégzajlás után nyomban útnak indulhassanak le Régeni, s aztán tovább. Dolgozatában feleleveníti azokat a nehézségeket, melyek a folyó szeszélyei miatt megkeserítik a tutajosok életét, s néha végveszélybe sodorják. De feleleveníti a derűsebb pillanatokat is, a tutajkikötőben várakozó leányok énekét, vagy a csendes meseszó mellett eltöltött esti pihenőt.
A dolgozat jelentése a gyűjteményben abból a szempontból is figyelemre méltó, hogy fényt vet iskola, tanár és diákja előítélet-mentes nyitottságára, a másság elfogadására. Szabó Sámuel bíztató tekintetét érezzük a magyar nyelvvel szemmel láthatóan küszködő Tirnován Sándor munkáján, hiszen nyelvi egyenetlenségei ellenére is a dolgozatot – minden bizonnyal néprajzi értékei miatt – felvette a „válogatott” magyar dolgozatok gyűjteményébe.
A dolgozat szövege:
Dolgozat a tutajazásrol.
A Kereskedésnek egy igen nevezetes ága a tutajazás, melynek kut forásul szolgálnak az ėjszak és éjszak keleti majd mindig hoval borit ott havasok. A minden hato teremtő, kinek jotékony keze mindenűt terjed, a mely mindenkit érdeme szerént a szűksegessekkel ellátja ; ezen havasi embereket sem mind olyakat, a kik a tőbbi országok edességeitöl el vannak zárva, ezeket, kiknél az élelmi nővények kőzül alig egy kis tőrőkbuza es nem ugyan annyi rozs terem mind elégséges naprol napra ; sem felejtette el, ezekröl is mondom gondoskodott ’s őket sem mellőzte el a teremtő határtalan jotékonysága, nékiek ajándékozván ezen havasok használatát. Már Augustus September es a tőbbi őszi havakban midőn más országiak egyéb dolgokat folytatnak, itt a leg nagyobb hévvel és a leg nagyobb szorgalommal folytatotik a szegény havasiaktól a tutaj gerendák elvágatása és ezeknek hejátol valo megtisztitatása. Hangyák gyanánt járják ekkor a havasi merész emberek őssze vissza az havast és bene a fás erdőket a hol tutajnak való fakat csonkitnak ’s szavaik egyik völgyböl a másikba viszhangoznak. Ez igy tart egy darab ideig ės csak jó alkalmat várnak, midőn a Maros mellétti volgyek ės tanyákba hordhassák be, hogy aztán tavasz megérkeztével annál kissebb fáradságokba kerűljőn Marosba betaszitani… Ilyenkor se madár se egyéb havasi lény nem igen látszanak, csak egy és más rettentő erdőből emelkedő fűst, a hol dolgos emberek őssze vannak gyűlve ’s tréfás beszédek noha káromkodások kőzt eszik a felette egyszerű ebédjeket vagy vacsaráit. December Januarius ės Februariusban már ujult erővel kezdodik a tutaj gerendák Maros felé hordása. Ho! Hi! Csá! és Ne! szavak hangzanak ekkor a dolgosok ajkairól, kik nagy kinlodással vezetik a szegény őkrőket egy részről a másra hogy kőzeledhessenek a Maroshoz, az ohajtott helyhez. Itt miután meg érkeztek a tutaj gerendákat vagy egy másra rakásba teszik vagy pedig rőgtőn tutajjá kapcsolják őssze. Ez alkalommal a leg nagyobb zaj uralkodik a Maros marton. Sok szor viszályok és verekedések is kelletkeznek de még sokszor némely viszályos emberek itt e helyt vesztik el életőket. Alig ment a Marosrol a jég, a havasokba még nagy hidegek vannak Martiusban, midőn már a havăsi emberek nagyok kicsikkel eggyüt Maros felé futva ės őrvendezve ki áltanak: nagy viz van induljunk le felé mert már rég nem jártuk a marosi utot ’s azon kivül szűkségeink is várják. Igy nagy csoportokba menve az emberek rá űlnek a tutajokra ės indulnak a Maroson le felé. A Maroson le felé kivált Szász Régenig az utjok a leg roSszabb mind mikor nagy a viz mert akkor nem tudják jol igazitani a tutajat ės igy egyik marttol a másikhoz csapdosadnak a viztől őssze rombolnak ’s ilyenkor életők is veszélybe forog a tutajasoknak, mind mikor kicsi mert ekkor a Maros mélyibe láthatlan kőszirtekhez érintve esmét koczkáztatják életőket a szegény emberek. De még tőbbszőr szenvednek a tutajasok tutajrakásokba, a hol a tutajak őSsze romlanak és egymásra’ ház gyanánt emelkednek, ugy hogy itt tőbbszőr tobbek áldozatul adják magokat a haboknak, vagy a tutaj gerendák kőzt a legborzasztobb halállal végeztetnek ki ; vagy ha megmenekülnek is hetenként űlnek szomoruan a martra a hideg pujszka és malé mellett s itt fujják őket egy vagy két hét alatt tavasznak hideg szelei, mig a rakást ki csinálják s igy a tutajokat és magokat meg mentik. Hasonloan tőrténik velek a gátoknál is a hol keresztül áznak. De talán maga a teremtő ez iránt is gondoskodott rólok mert tán ezért teremtette őket tűrelmesebbek és edzettebbeknek az orSzágiaknál, kik ugyan tapasztalás szerént mindezeket nem tudnának ki állani. Ugy réájok nézve is csak egy darabig tartanak ezen szerencsétlensėgek és ezentul a kedvező szerencse háloja hogy ki tárult keblével várja őket ės őleli. Már ezentul egésszen vigasztalodásra fordul a tutajazás mikor hozzá való viz van. Tréfás beszédek, mesék es nevetésekkel tőltik idejőket a Maroson le. Folül mulják mindezeket azonban a szép versek, melyeket a havasi legények, a tutajokon levő szép léányoktol hallatva folytatják egész orákig a legnagyobb vigasztalodással. Igy mennek mig a nap lehanyatlik. Akkor ki kőtnek. Az őrőgők hogy ha van egy kis hálikájok meg isszák, vagy ha nincs akkor meg ėszik a hideg, szároz málét is. Az ifjak pedig őssze gyűlve vagy mesélnek vagy tánczolnak kőrbe ės tréfálnak ės a lėányok sziv szakadva énekelnek havasi szép verseket. Itt nem foly kőztők egyeb szó mind tutajokrol es tutajeladásrol. Reggel jokor utban vannak esmét. Huzzad! Tarcsad szavak hangzanak a Maroson ės ezek kőzt mennek le Szász Régenig a honnét utjok sokkal biztossabb mint fennebb.
Tirnován Sándor
